Azt hihetnéd, ha valaki úgy cselekszik, mint aki empatikus, az teljes bizonyossággal egy érző szívű embert takar.

Van egy rossz hírem. Sajnos ez nem így van. Nem minden ember az, aminek látszik.

Empatikus emberek csoportosítása alapján két típust különböztetünk meg.

1. Érzelmi empaták
2. Kognitív empaták

A két csoport résztvevői nem különböztethetőek meg egymástól élesen, nincs válaszvonal a csoportok között. Ugyanis egy teljes halmazról beszélünk, ahol egy új csoportosítás szerint még két halmaz képezhető, attól függően, hogy az empatikus viselkedési formát, hogyan sajátította el az egyén, és mi alapján gyakorolja az érzelmi megnyilvánulásait a közösségben. A két típus szélsőséges képviselői között könnyebben felismerhető mi is a valódi különbség, és hogy miért lehet az empatákat erre a két típusra tovább osztani.

Egyszerűen megfogalmazva ez azt jelenti, hogy vannak olyan emberek (és az átlagos emberek többsége ilyen), akik érzelmileg együttéreznek bizonyos helyzetekben más emberekkel, de vannak olyan szituációk, amikor maga az érzelmi kapcsolódás, együtt érzés nem történik meg, mert az önzés, önszeretet veszi át a helyet a döntéshozatalnál. Ebben az esetben tűnhetnek kegyetlennek ezek az emberek. Azonban az mégis jellemző rájuk, hogy vannak olyan emberi érzelmi folyamataik, amikor nem is kérdés számukra az együttérzés. Azonban van egy határ, amelyen túl nem mennek, és önmagukat fontosabbnak tartják. De ez a határ mindenkinél máshol van.

Mi a helyzet azokkal akik inkább érzelmi empaták?

Számukra az élet hatalmas érzelmi hullámvölgyeket tartogat. Nagyon érzékenyek, és könnyen kihasználhatókká válnak. Számukra nem fontosak az anyagi és logikai összefüggések. Az érzelem az, amely átjárja egész lényüket.

Ők azok, akik inkább adnak, abból a kevésből is, amilyük van, mint hogy másnak hátránya keletkezzen, és nem is mérlegelik, hogy az a másik tényleg rászorult e.  Mondhatjuk róluk, hogy naivak, és van egyfajta különös megnyugtató hatásuk.

És az életük folyamán kegyetlen kihasználások és érzelmi válságok árán tanulják meg, hogy a világ koránt sem olyan szelíd és érzelmes, mint ahogyan ők megélik az életüket.

Közülük kerül ki a legtöbb öngyilkos, és ők azok akik nehezen illeszkednek be a pénzügyi világunkba, pontosan azért, mert az önszeretet és az önzés nem olyan erős náluk, mint egy átlagos embernél.

A  jó hír, hogy ezeknek az embereknek sem kell begubózniuk, és teljesen kizárniuk az életükből az embereket. Nem kell folyamatos csalódásokon keresztül menniük, hogy megértsék és ráérezzenek kik azok akik csak kihasználják őket, vagy éppen érzelmileg próbálják befolyásolni, hatni rájuk, vagy éppen rosszabb esetben manipulálni őket.

És a másik jó hír, hogy ha valaki személyiségében, már fiatal gyermekkorában felismerik hogy nagyon érzelmi empata, akkor már gyermekkorban elkezdődhet a személyiségének fejlesztése, hogy mikor felnőtté válik, könnyebben meg tudjon birkózni a rá váró feladatokkal, és az élete ne álljon olyan hatalmas csalódásokból és kegyetlen érzelmi leckékből.

A weboldalon sok ilyen fejlesztő tesztet, feladatot, és terméket talál.

Mi a helyzet azokkal akik inkább kognitív empaták?

Az ő esetük egy picikét veszélyesebb, mert az érzelmek hiánya miatt nehezen tudnak a közösséghez kapcsolódni és bizonyos erkölcsi szabályokat is könnyebben hágnak át. Az életük nagy részét azzal töltötték (jobb esetben), hogy a szociális kapcsolódásokkal kapcsolatos mások által megmutatott reakciókat megtanulták. Vagy éppen a kisgyermekkorban felmerülő érzelmi helyzetekben megtanulják mikor mit kell tenniük azért, hogy az életük bonyodalom mentes legyen.

A veszélyes személyiség viszont ebben az esetben akkor alakul ki, amikor ez a kognitív empata tudatosan felhasználja azt, hogy ő valójában nem érez, azaz csakis a saját hasznát nézi. Sokszor úgy tesz, mintha ő is empata és együttérző lenne, ezzel elérve a bizalmat, de a számára előnyös helyzetekben csakis a saját érdekeit nézi, és nem foglalkozik azzal, ki hogyan sérülhet érzelmileg a környezetében. Ő ugye érzelmileg nem fog sérülni, hiszen nem érzi bele magát a helyzetbe és mivel érdeke nem fűződik a dologhoz, nem is veszi a fáradtságot, hogy fenntartsa azt a látszatot, hogy ő együttérző, vagy éppen úgy cselekedjen ahogyan az erkölcsileg helyes lenne. Számára az a haszon létezik, amire éppen szüksége van.

Ezek a veszélyes személyek a pszichopaták, nárcisztikusok. Betegségek szempontjából pedig az aspergeresek, autizmusban szenvedők esetében is megfigyelhetőek ezek a jellemvonások, habár jóval enyhébb metódusokban.

Ezért kiemelten fontos az, hogy már gyermek korban megfelelően történjen az érzelmi intelligencia fejlesztése, és természetesen az értelmi intelligencia fejlesztése is.

Mert ha egy gyermek már a kezdetek kezdetén megfelelő érzelmi intelligenciát tanul, személyiségétől függetlenül, megtanulja azt, hogyan kell majd viselkednie. Az évek során pedig majd hamar kiderül, ki az aki ösztönösen és ki az aki tanult formában folytatja tovább az érzelmi kapcsolódásokat, és érvényesül a társas kapcsolódásokban. Azonban ha nincs meg a megfelelő alap, akkor azok akik képesek lettek volna kognitíven elsajátítani az empátiát, azoknak felnőtt korban kell, majd hatalmas áldozatok árán megtanulniuk (feltéve ha megvan a késztetésük, hogy be akarjanak illeszkedni a társadalomba). Például ott van e egy szülői minta, ami arra ösztönzi, neki is legyen családja, neki is legyen felesége, férje stb. Vagy például társadalmilag sokkal elismertebbé válik ha közösségben éli az életét. Sokkal előrébb jut közösségben, mint egyedül.

Az érzelmi empaták esetében pedig az értelmi intelligenciát kell fejleszteni. És itt most nem a lexikális tudásra gondolok, hanem arra tudásra, amellyel meg tudják majd ítélni, hogy kik azok az embertársaik, akik vissza akarnak élni az érzelmeikkel, és használni akarják őket, illetve csupán erőforrásnak használják őket.

Erre is sok fejlesztő áll a rendelkezésre a weboldalon.

De nézzünk egy példát:

Két testvér játszik, A és B (Esetükben már megtörtént az a szocializációs első hatás, amikor megtanulták a szüleiktől, hogy érzelmileg az elvesztés fájdalommal jár, a szülő megtanította a gyermeknek, hogy ebben az esetben például az első dolog amit tennie kell, hogy odaadja az ő játékát, hogy a másik ne szomorkodjon, különben büntetés lesz a része, és ugye a figyelem megvonás is büntetés). Egyszer csak A úgy gondolja az ő játéka már unalmas ezért elveszi B játékát, úgy hogy nem foglalkozik B-vel csak saját magával. Mikor B sírásban tőr ki, még akkor sem érdekli a helyzet. Csak akkor történik reakció A esetében, amikor az édesanya megjelenik. Ekkor A gyorsan odamegy B-hez és odaadja a játékát B-nek. Újabb érzelmi reakciót magától nem fog tenni a gyermek, mert nem érez együtt a másikkal, de a helyzetben megtanulta, mit kell tennie ahhoz, hogy az édesanyja, akitől fizikálisan is függ ne tegyen vele szemben semmilyen hátrányos dolgot. A következő fázis már az lesz, amikor a két testvér elég nagy lesz ahhoz, hogy függjenek egymástól és ne az édesanya legyen a meghatározó. Hanem a másik fél fogja a retorziót megtenni, ami fogja majd az empatikus viselkedést ösztönözni. Mert megtanulja, hogy csak akkor fog sikeres lenni, ha ezeket az érzelmi szabályokat betartja.

Egyébként pontosan ezért hiú remény az a nők részéről, hogy majd az ő kedvükért a férfi megváltozik... ugyan miért tenni? Hiszen csak használja a nőt, nincs semmi értéke, amiért megérné neki (Ez egy kiragadott példa volt a jobb megérthetőség kedvéért)

Egy kognitív empata IQ alapján dönt. Mi éri meg neki. Ha szüksége van egy kapcsolati rendszerre, addig fektet bele energiákat, amíg a közösségnek a része tud lenni, és a hasznára válik.

Egy érzelmi empata EQ alapján dönt.  Sosem azt mérlegeli számára mi a haszon a kapcsolati rendszerben.

Tehát jól látható, hogy a kognitív empátiával rendelkező személyiségnek plusz energiát jelent, hogy empatikus legyen, míg egy érzelmi empatának ez nem kerül plusz energiába. Ezért is van sokszor szüksége a kognitív empatáknak olyan személyekre, akiktől energiát kapnak, vagy olyan pótcselekvésekre amivel töltődhet.

Ezért ha megteheti, mindenképpen fektessen energiát ebbe, teljesen mindegy hogy érzelmi vagy kognitív empata.

Már csak azért is, mert a mai társadalom, már nem a magas IQ-val rendelkező személyiségeknek kedvez. Ahhoz hogy valaki sikeres legyen az életben, mind az EQ, mind pedig az IQ-jának magas szinten kell lennie.